Címlap Turista vagyok

Evangélikus templom, Mûemlék jellegû


Kossuth Lajos út 34. - Hrsz.:1498.

Az egykori vármegyei vesztõhely dombjára 1785-ben kezdték építeni a barokk stílusú templomot, melyet egy évvel késõbb, 1786. november hatodikán fel is szenteltek. Tornyát 1793-94-ben építették hozzá, a réz toronysisak 1808-ban készült. 1809-ben tûzvész áldozata lett, de 1912-re újból felépül. A következõ években többször újjáépítik, karzatát 1836-ban húzzák fel. A hajó az 1838-as Canonica Visitátió szerint sík fafödésû. A templom keletelt, a tornya elõreugrik a nyugati homlokzatból. A homlokzati fal és a torony sarkain lapos falpillérek épültek. Az oromfal alatt a torony törzsén is végigfutó kettõs párkány, a toronysisak alatt órapárkány helyezkedik el. Szentélye szegmentíves záródású, sekrestyéje az északi oldalfalhoz csatlakozik. A hajó és a szentély tükörboltozatos, míg a karzatot toszkán fejezetes oszlopok tartják. A templomot újabbkori támfal veszi körül.

Volt Megyeháza, Mûemlék


Köztársaság tér 6. - Hrsz:445.

Az egykori megyeháza helyén 1753-ban laktanya épült. Ebbe az épületbe helyezte át a vármegye 1790-ben állandó gyûléseinek színhelyét, melyeket a vármegye megépítéséig itt is tartottak. A vármegyeháza 1835-ben készült el klasszicista stílusban. Az U alakú, egyemeletes épületet 1894-ben alakították át, ekkor helyezték el a középrizaliton a volutás oromzatot Nógrád megye címerével. Az 1949-ben végrehajtott belsõ átalakítási munkák következtében a díszterem baloldali karzatát elbontották.

Volt Angolkisasszonyok zárdája, Mûemlék jellegû


Köztársaság tér 9. - Hrsz.:1588/1.

Az épületet 1840 körül építették klasszicista stílusban. Eredetileg az 1841-ben alapított katolikus nõnevelde volt benne elhelyezve, az Angolkisasszonyok zárdája 1846-tól lett. A felszabadulás után leánykollégium, majd 1973-tól fiúkollégium kapott benne helyet. 1978-tól a kis Árpád Általános Iskola alsó tagozatosainak épülete. Az egyemeletes épület utcai homlokzatán enyhén elõreugró rizalit tengelyében egykor szegmentíves záródású kapubejárat volt, melyet 1945. után befalaztak. Földszinti helyiségeibõl és az egykori kapubejáratból nagyobbméretû ebédlõtermet alakítottak ki.

Megyei börtön, Mûemlék


Madách út 2. - Hrsz.:447.

A késõ klasszicista stílusú börtön 1842-45 között épült. Az épület a volt vármegyeházával alkot építészeti együttest, a megyeháza U alakú udvarának a tengelyében áll. A börtönépület kör alaprajzú, melyet a négy fõtengely irányában rizalitok tagolnak. A rizalitok háromszögû oromzattal vannak lezárva. A vízszintes tagolást a hat szint ablaksorai, valamint az elsõ és második emelet közötti egyszerû párkány adja. Körfolyosós, melyekrõl az elítéltek lakóhelyiségei nyílnak. Az épület a maga nemében ritkaságszámba megy, így építészetileg és történetileg is egyaránt jelentõs értékünk.

Római Katolikus Plébániatemplom Mûemlék jellegû


Rákóczi Fejedelem útja 20. - Hrsz.:514.

A város valószínûleg középkori eredetû templomát 1634-ben, egy másik templom építését 1695-97-ben említették. A mai templomot Balassa Pál kegyúr építette 1740-46 között, ünnepélyes felszentelése az emléktábla szerint 1752-ben történt. A templom 1759-ben kegyúri adományként két Maulbertsch képet kapott, s ugyanebben az évben Révay Antal püspök itt helyezte el az Olaszországból származó Szt. Felicián ereklyét. A templom egyhajós, nem keletelt, kissé elõreugró homlokzati toronnyal épült. Tornya övpárkánnyal, órapárkánnyal, falai lizénákkal tagoltak. Fõbejárata, ablakainak nagy része félköríves kerettel van ellátva. Szentélye keskenyebb, szegmentíves záródású. A hajó három, a szentély kétboltszakaszos, a hevederív és a diadalív kosáríves kialakításúak. Fõ és mellékoltárai, valamint a szószék késõbarokk stílusúak. Karzata öntöttvas oszlopokon nyugszik.

Lakóház, Mûemlék jellegû


Rákóczi Fejedelem útja 35. - Hrsz.:1532.

A klasszicista stílusú lakóház 1820 körül épült, azóta többször átalakították. Egyemeletes, homlokzatának középsõ része rizalitszerûen enyhén elõreugrik. Kapuja az épület elõterében helyezkedik el, szegmentíves kõkerettel kialakítva. A kapu két oldalán falpillérek láthatók, ezek az emeleten féloszlopokban folytatódnak a párkányig. Emeleti ablakai szemöldökpárkánnyal vannak kiképezve, földszintjén e században üzletportálokat alakítottak ki. Ugyancsak ebben a században épült az udvari homlokzathoz az emeleti kõkorlátos terasz.

Lakóház, Mûemlék jellegû


Rákóczi Fejedelem útja 37. - Hrsz.:1531.

A mûemlék jellegû lakóház 1750 körül épült, majd a XIX. század elsõ felében klasszicista stílusban átépítették. Átalakítása nem fejezõdött be akkor, századunkban is végeztek rajta módosításokat. Egyemeletes, homlokzatának középsõ része rizalitszerûen kis mértékben elõreugrik. Kõkeretes kapuja a jobb oldalszárnyon helyezkedik el, záróköve évszám nélküli. Földszintjén két nagyméretû és egy kisebb újkori üzletablak látható. Kapualja részben boltozatos, a kazettás kapuszárnyak luzettáit fekvõ oroszlánok díszítik.

Volt Kacskovics - major Mûemlék jellegû


Rákóczi Fejedelem útja 107. - Hrsz.:1239.

A major a XIX. század elején épült, korábban Kacskovics-, majd késõbb Schiedl - majorként említik. Földszintes, szabadon álló, L alakú épület. Rákóczi Fejedelem útja felõli homlokzatának négy ablakát széles ívekkel összekötött öt pillér fogja közre. Udvari homlokzatán L alakot követõ tornác helyezkedik el, a pilléreket félkör és kosáríves hevederek kötik össze. Udvarán helyezkedik el Kondor Ernõ mellszobra.

Volt Szerb templom, Mûemlék jellegû


Szerb utca 5. - Hrsz.:600/1

A balkánról érkezett szerb telepesek 1787-ben nagyobb templomot építettek. Harangjai 1791 és 1847-ben készültek. 1908-ban lebontották. A mai, megközelítõen keletelt, kisméretû, elõreugró homlokzati tornyos, egyhajós templom 1911-ben, ekletikus stílusban épült. Szentélye a nyolcszög három oldalával záródó. Falai téglaburkolatúak, többszörösen elõreugró koronázópárkánnyal vannak díszítve. A bejárat feletti aranyozott mozaikkép az elmúlt évtizedekben elpusztult, Kupola, illetve félkupolaboltozat fedi. A torony elõterében 1911-bõl szerb nyelvû emléktábla, a szentélyfal külsõ síkján XVIII. századi sírkövek vannak elhelyezve.

Palóc Múzeum, Mûemlék jellegû


Palóc-liget 1., - Hrsz.:1.
(2660 Balassagyarmat, Palóc liget 1., tel.: 35/300-16835/300-168 )

Nyitva.: K-Szo: 9-16h
Pénztárzárás: 15.30
Vasárnap előzetes bejelentkezés alapján (tel: +36 (35) 300 168+36 (35) 300 168 , e-mail: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. )

Állandó kiállítás
Időszaki kiállítások

Izraelita temetõ, Mûemlék

Temetõ, - Hrsz.:1051.


Az Izraelita temetõben síremlékek sírkövek találhatók a XVIII. század elejétõl, a XX. századig. A síremlékek mellett a mûemlék kiterjed a ravatalozóra, valamint a kõkerítésre is.

Pannónia Motorkerékpár Múzeum


Web:www.pannoniamuzeum.hu

Az érdeklődők ifj. Szakács László gépészmérnök magángyűjteményét látogathatják meg. Az állandó kiállításon restaurálatlan, eredeti állapotú motorkerékpárok, a márkához kapcsolódó prospektusok, kezelési utasítások, valamint a kor motoros életéhez kapcsoldó kiegészítők láthatók.