Címlap Polgármesteri Hivatal

Dr.Tőzsér Zsolt
jegyző


Dr.Tőzsér Zsolt

1963-ban született Salgótarjánban. Az általános iskolai tanulmányait a balassagyarmati Kiss Árpád Általános Iskolában fejezte be, majd az esztergomi I. István Híradástechnikai Szakközépiskolában érettségizett.

Tanulmányait Győrben folytatta, itt szerzett mérnöki oklevelet a Széchenyi István Műszaki Főiskola Vezetékes Távközlési szakán. Ezt követően a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán tanári, az Állam- és Jogtudományi Karán jogász, az egyetem Deák Ferenc Továbbképző Intézetében ingatlanforgalmi szakjogász oklevelet szerzett. Első munkahelye a Magyar Távközlési Vállalat Helyközi Távbeszélő Igazgatósága volt, ahol beosztott mérnökként dolgozott.

1994-től 1998-ig Balassagyarmat város alpolgármestere, 1998-tól 2002-ig a Nógrád Megyei Közgyűlés alelnöke, majd Ipolytarnócon és Mihálygergén, később Bujákon jegyző. Megválasztását megelőzően Buják, Szanda és Terény községek körjegyzője.

Nős, felesége szintén köztisztviselő.

Elérhetőség:

  • 2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem útja 12.
  • email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
  • Tel:+36-35-505-900 / 925