Címlap Jegyző

Dr. Varga Andrea
jegyző


Dr.Varga Andrea

1980-ban született, Balassagyarmaton. Az általános iskolai tanulmányait a Kiss Árpád Általános Iskolában kezdte meg, majd a Balassi Bálint Gimnázium hatosztályos gimnáziumi képzése keretében 1998-ban érettségizett le. A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogász végzettséget 2003-ban. Az egyetemi diploma megszerzését követően, posztgraduális, másoddiplomás képzés keretében a Miskolci Egyetem Állam – és Jogtudományi Karán Európai Jogi Szakjogász végzettséget szerzett 2006-ban. 

2004. januárja óta dolgozik Balassagyarmat Város Polgármesteri Hivatalában, ahol először a Humánszolgáltatási Osztályhoz, majd 2006-ban az Önkormányzati és Szervezési Osztályhoz került. 2007. októbere óta tölti be ezen osztály osztályvezetői tisztét. 2009-ben az osztályvezetői feladatok ellátása mellett betölti Balassagyarmat Város Polgármesteri Hivatalának aljegyzői posztját is.

2005. évben közigazgatási szakvizsgát, ezt követően pedig jogi szakvizsgát tett. 2007. évben mediátori képesítést szerzett. Nyelvismerete kiterjed az angol, német, orosz és olasz nyelvekre. Angol és német nyelvből nyelvvizsgáját jogi szaknyelvi ismeretekkel bővítette.

2013. áprilisától Balassagyarmat Közös Önkormányzati Hivatal jegyzője.

Elérhetőség:

  • email: Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
  • Tel: +36-35-505-925